KáVé Klub
KOTK Véndiákok Klubja
Kedves volt Tanulónk!
Több mint 50 év telt el azóta, hogy a KOTK elődje megkezdte a külkereskedelmi szakemberek képzését, továbbképzését. Ez alatt az idő alatt több százezer hallgató végzett nálunk, az ország bármely részében, a legkülönfélébb helyen, helyzetben találkozhatunk velük.
Szeretnénk most megteremteni annak lehetőségét, hogy a végzett hallgatók kapcsolatot tarthassanak egymással és iskolánkkal, mert úgy gondoljuk, hogy ebből a kapcsolatból olyan szakmai és baráti közösségek alakulhatnak ki, amelyek minden tagnak hasznára válhatnak.
Bizonyára ismerik az egyetemeken már Magyarországon is elterjedt öregdiák- (alumni) programokat. Ezekhez hasonlóan fog működni a Kotk Véndiákok Klubja, a KáVé Klub, amelyhez a KOTK hallgatói és a Külgazdasági Szakközépiskola tanulói csatlakozhat. Volt diákjaink kapcsolatba léphetnek egymással és a KOTK-val, nyomon követhetik fejlődésünket, oktatási kínálatunk alakulását. A fontosabb eseményekről hírlevelünkből tájékozódhatnak.
A törzskártya a volt diákoknak szóló kedvezmények igénybevételére szolgál.
A klubtagság díjmentes, a szolgáltatások nagy része szintén. A belépés a diákoknak szóló adatlap kitöltésével és visszaküldésével lehetséges.
Ezúton tisztelettel meghívjuk a klub tagjainak sorába.
Kérjük, küldje visszaadatlapját, megjelölve rajta, hogy milyen adatokat tesz nyilvánossá.
Szívesen fogadnánk, ha volt KOTK-s ismerőseinek is figyelmébe ajánlaná ezt a lehetőséget.
Tisztelettel
a KOTK Külgazdasági Szakközépiskola
Keresés:
Bemutatkozó videó
KOTK Külgazdasági Szakközépiskola
1074 Budapest
Szövetség utca 37.
Telefon: 344-5197, +36/30-3313658
Fax: 344-5211





